HTML

Fantasy sport

Kispad a fantasy sportok labirintusában.

Friss topikok

Fantasy bajnokságok

Párosan szép az élet - FPL álomcsapat 7.

2007.09.26. 07:54 hulk


A többség csapattársával érkezet, a forduló válogatottjába, hiszen négy csapatból is dupláztak. A hátsó alakzatban nincsenek sztárok és két számjegyű eredmények, de most ez is elég volt.
A kapuban az egész szezonban stabil védelemmel rendelkező Villa képviseletében Carsont találjuk. Parádés mérkőzést produkált, de foglalkoztatták is eleget, sőt még egy gólpasszt (!) is adott.

A középpálya és saját csapatom két hőséről már írtam korábban, mellettük a gólt és két assistot jegyző N’Zogbia és a szintén eredményes Harper található a Readingből.
Elől az első fordulóban kiállított csapatársa Kitson nagyon bekezdet. Eltiltás után két mérkőzést játszott végig két gól és egy előkészítés szerepel a neve mellet, ami 15 pontot ér. 5.8 milliós értékkel jó lesz odafigyelni rá.

A csatár bőségben ficánkoló Newcastleből, most Viduka nyújtott kiemelkedőt, a maga duplájával. A korábban Kanu hasonmásként emlegettet és még mindig csak 23 éves Adebayor, úgy tűnik megtalálta a csoda stoplist. Három mérkőzésen hat gól, legutóbb egy tripla.
Kell ennél több?


Szólj hozzá!

Címkék: sport fantasy premier league álomcsapat

A bejegyzés trackback címe:

https://fantasysport.blog.hu/api/trackback/id/tr54176765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása