HTML

Fantasy sport

Kispad a fantasy sportok labirintusában.

Friss topikok

Fantasy bajnokságok

Fifa 2010 - Fantasy Football játékok

2010.06.01. 10:15 hulk

A blog közel két éves hallgatása ellenére, többen is megkerestek, hogy tudok-e ajánlani a hamarosan kezdődő labdarúgó világbajnokságra fantasy játékot. Természetesen tudok, sőt. Mondjuk, úgy gondoltam, hogy egy postban leírva egyszerűbb mindenkinek válaszolni, hiszen most is készült nem is egy fantasy játék.  

Nálam egyenlőre az amerikai Espn viszi a pálmát, hiszen itt a 15 játékosból álló keretünket, a szokásosnak mondható 100 milliós limitből kell tudni feltölteni. Az angol Sky esetében, ezt az alapvető fantasy követelményt elhagyták, ezzel jelentősen megkönnyítve a játékot, ami persze nem jelenti azt, hogy ne csináltam volna már meg a brutálisan erős álomcsapatot. Itt viszont különösen igaz, hogy majd a cseréket kell, okosan kihasználni.

Aztán ott lesz még a Fifa játéka, de itt egyenlőre még csak regisztrálni lehet, feltételezem, hogy a végleges nevezések után, lesz majd lehetőség a csapatunk összeállítására.

Aki a nevezésekkel, szabályokkal nincs teljesen tisztában, mert korábban még nem játszott semmilyen fantasy sport játékot, annak ajánlom a blog alapos tanulmányozását.
Jó játékot és sok étkezési utalványt kívánok mindenkinek.

Update: Az egyik fórumon találtam.

Gyere és csatlakozz!
Sky Sports Fantasy Football - South Africa!
A liga csatlakozásához szükséges PIN : 236
http://worldfantasyfootball.skysports.com/FriendsLeague.aspx?p=236

Dél Afrika 2010 Labdarúgó Világbajnokság Fantasy játék!
Tippeld meg a csoport körök kimenetelét , és a mérkőzések végeredményeit!!
http://us.wc.fantasysports.yahoo.com/world-cup/group/3679

Szólj hozzá!

Címkék: sport fifa fantasy sport

A bejegyzés trackback címe:

https://fantasysport.blog.hu/api/trackback/id/tr62038350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása