HTML

Fantasy sport

Kispad a fantasy sportok labirintusában.

Friss topikok

Fantasy bajnokságok

UEFA Champions League - Az elődöntők után

2008.05.01. 08:48 hulk

Nem kicsit sikerült a téli alapozásom. A kieséses szakaszban szinte szárnyalok és immár a magyar ranglista 15. helyén vagyok 561 ponttal. Még akár a top 10-be is bekerülhetek. Pedig a visszavágók előtt már nem cseréltem, mert nem volt rá szükség.

A védelem megint összecsapott, de most csak a manchesteri oldal hozta a kötelezőket, hiszen Scholes talált gólja Abidal (2) és Milito (2) szezonjának a végét jelentette. A kapuban a statisztika szerint hármat védő Van der Sar (7), a megint belül játszó Brown (6) és a most nem verekedő Evra (6) eddig jó választásnak bizonyult.

Középen Lampard (7) élete egyik legfontosabb tizenegyesét abszolválta, míg az azt kiharcolo Ballack három pontot kapott. A bajnokságban szárnyaló Ronaldo (3x2), megint igazolta a tételt, fontos szituációkban rendszerint csődöt mond. Most már tartsa is meg ezt a szokását. Nem úgy Torres (6), aki hatodik góljával még visszahozta a Poolt a mérkőzésbe.

Szólj hozzá!

Címkék: sport fantasy sport

A bejegyzés trackback címe:

https://fantasysport.blog.hu/api/trackback/id/tr16449501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása